kb. 2 hónapja megtudtuk, hogy a vezetöség durva leépítéseket fog eszközölni a cégnél, KONKRÉTAN A RETUSOR részlegen. Felroppent a hír, hogy az egész retusör kócerájt kikuldik Boszniába!!! Nos ido kozben, jópár meeting és pletyka után el is érkeztunk addig a pontig, amikor kozolték: a leépítéseket nem tudjuk elkerulni, a retusálást ezentúl Szarajevóban csináltatják, minden retusor repulni fog 1-2 hónapon belul.
Természetesen azonnal elkezdtem munkát keresni, vajmi kevés sikerrel. Retusöri pozíciókat nem is nagyon kerestem, hiszen hirtelen 30-40 retusörtöl válik meg a cég, ergo az amúgy is elég telített piac mégjobban tele van. Voltam egy webfejlesztoi interjún még júliusban, de az nem sikerult.
Augusztus elején én és még jópár kollega -akik eddig nem mentek el maguktól- megkaptuk a felmondásunkat 1 hónapos felmondási idovel és 1 hetes fizu-fájdalomdíjjal. Pont ekkor esett be egy hívás az egyik cégtöl, ahova ár jópár hete elkuldtem a CV-met, hogy szeretettel várnak egy interjúra.
A cég a
NET-A-PORTER volt. Az interjú jól sikerult, utána egy órás tesztretusálás kovetkezett, amit szintén sikerrel vettem (tárgyfotókat kellett retusálni, ruhákat, cipoket, stb.). Azt mondták, jövö héten jelentkeznek. Hát már 2 nap múlva jelentkeztek is, hogy szeretnének egy második fordulóra behívni. De 3 héttel késobbre!!! :D
Másnap módosították is 2 hét múlvára az interjú idöpontját, ami pedig a mai napra esett.
Nos, az interjú jól sikerult, fél órát beszélgettem 2 csajszival, aztán mondták, hogy jövö héten visszaszólnak.
ERRE FEL MÁR FÉL ÓRÁVAL AZ INTERJÚ UTÁN HÍVTAK, HOGY MEGKAPTAM AZ ÁLLÁST!!!!!! :DDDD
Hát ennyi. A cég egy olyan "webshop" ahol csak a legdrágább, luxus-dizájner divatcuccokat árusítják és az online katalógusukba fogom a fotókat retusálni. Ja és a cég központja a Westfield bevásárló centerben van.
Szóval: az eddigi mérlegem 4 állásinterjú, 3 állás :D ORULUNK VINCENT!!!!
Ráadásul pont ma vették fel Lacost is egy új céghez, plusz az egyik haveromat is, aki a kollégám volt a Double Take-nél.
Vasárnap pedig Babival az elsö babafotózásunkat fogjuk megejteni a közeli parkban, merthogy belevágtunk keményen a fotós bizniszbe is. Eskuvöket és gyerekeket szeretnénk fotózni.
Akik számítottak ránk a nyáron, azoknak szeretném így utólag írni, hogy leginkább emiatt a dolog miatt nem vállaltuk be a hazalátogatást most. Nem mertem az idöt és a pénzt kockára tenni, de most már minden rendben, hamarosan hazaugrunk :)
Na ennyi mára, megyunk inni :)))))))))
[caption id="attachment_1464" align="aligncenter" width="600" caption="A Westfield shopping center, ahol az iroda van"]

[/caption]
[caption id="attachment_1465" align="aligncenter" width="600" caption="Westfield (hatalmas, nagyon drága, nagyon csilivili)"]

[/caption]